A Ceremóniamestermég több információ rólam
Hogy jobban megismerj…
Juhász Nándor vagyok, rendezvényszervező – ceremóniamester. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a főiskola elvégzése után azzal foglalkozhatom, amit tanultam, és amit szeretek. Mindennapi munkámban kulcsfontosságú a kommunikáció és az emberek iránti tisztelet és szeretet. Szeretem a kihívásokat, mert úgy érzem, hogy akkor fejlődik az ember személyisége, ha talál magának olyan feladatokat, melyeket örömmel old meg. Ilyen volt az első felkérés, hogy vezessem le egy régi ismerősöm esküvőjét. Sajnos nagyon ritka az olyan pillanat az ember életében, amikor a családja, rokonai és barátai együtt ünnepelnek, és közösen élik át az élet boldog perceit. Ilyen esemény az életünkben az esküvő, ezért is tartom fontosnak, hogy a nagy napon a résztvevőknek, főszereplőknek ne a problémákkal és a feladatokkal kelljen foglalkozniuk. A vissza nem térő pillanatokat mindenki élvezze maximálisan és ezen a napon a felmerülő problémákat oldja meg más. Ezért van szükség egy megbízott segítőre, egy ceremóniamesterre, aki csillapítja izgalmukat, aki munkájával hozzájárul a nagy nap gondtalan boldogságához.
Szeretem a kihívásokat, mert úgy érzem, hogy akkor fejlődik az ember személyisége, ha talál magának olyan feladatokat, melyeket örömmel old meg. Ilyen volt körülbelül 10 évvel ezelőtt az első esküvői ceremóniamester felkérésem.
Sajnos nagyon ritka az olyan pillanat az ember életében, amikor a családja, rokonai és barátai együtt ünnepelnek, és közösen élik át az élet boldog perceit. Ilyen esemény az életünkben az esküvő, ezért is tartom fontosnak, hogy a nagy napon a résztvevőknek, főszereplőknek ne a problémákkal és a feladatokkal kelljen foglalkozniuk. A vissza nem térő pillanatokat mindenki élvezze maximálisan és az esküvőn esetlegesen felmerülő problémákat oldja meg más. Ezért van szükség egy Ceremóniamesterre, aki csillapítja izgalmukat, aki munkájával hozzájárul az esküvő sikerességéhez.
Munkámat főként Kecskeméten és vonzáskörzetében biztosítom.
Egy esküvő az első lépéstől az utolsó pillanatig olyan, mint egy felejthetetlen utazás, mely teli van élményekkel, izgalmakkal és megismételhetetlen eseményekkel. Ezt az utazást akkor tudjátok maximálisan élvezni, ha van egy jó idegenvezetőtök, egy profi ceremóniamester.
Juhász Nándor, Ceremóniamester, Kecskemét
Juhász Nándor